Miután elkészítettem a diplomafilmemet (STAR MORS) és animációs filmművészként dicséretesen diplomáztam, a Pannónia Filmstúdióban vállaltam munkát. Ekkoriban többször is összefutottam Kertész Balázzsal, akivel többnyire a Pannónia büféjében beszélgettünk. Egy ilyen beszélgetés alkalmával említette meg Balázs, hogy szeretné, ha az egyik általa írt történetből film, mi több, filmsorozat készülne. Közben a kezembe nyomott egy kis füzetecskét, melynek borítóján az állt: ‘Krisztofóró és a Gőzlovag‘. Belelapoztam a füzetbe, de bevallom, nem lelkesített fel túlzottan. Végül abban maradtunk, hogy hazaviszem a kis füzetet, és amint lesz egy kis időm, alaposan áttanulmányozom a már megírt történetet. Ám jó időre valóban félre tettem a füzetecskét, mert új befejezést kellett készítenem a diplomafilmemnek, majd 35 mm-es filmre újraforgattam az ‘Ujjhullám‘-ot, melynek előző, amatőr-filmes verzióját már pár évvel korábban elkészítettem. Néhány reklámfilm is várt még rám, de végül hátat fordítottam a Pannóniának és szabadúszó lettem. Valamikor ekkortájt terveztem meg és rendeztem a ‘100 Folk Celsius‘ együttes ‘Lego‘ című klipjét is.

Először ismét reklámfilmeket rendeztem, majd később, valamikor az ‘Örökzöldségek‘ című hét részes filmsorozat (kb. 3 perces epizódok)  megírása és rendezése közben kértek fel arra, hogy Csehov Kastankáját filmre vigyem. A ‘Kastanka‘ forgatókönyvének elkészítése, a figurák és a háttértervek megrajzolása, valamint a film rendezése ‘nem kis falat volt’, de a forgatás vége felé már egy másik sorozat, a ‘DooDoo‘ forgatókönyveit is írni kezdtem. Mitagadás, akkoriban nem unatkoztam egy percig sem, de mindig azon voltam, hogy folyamatos munkával lássam el kicsiny stábomat. Mivel a munkám kapcsán be-bejártam a Pannóniába, időnként összefutottam Balázzsal is. Rendre érdeklődött a Krisztofóró felől, de megnyugtató választ nem tudtam neki adni. Később aztán, a Kastanka befejező munkálatai közben gondolkodtam el azon, hogy milyen filmet is kellene készítenem a jövőben, hogy hosszabb távra leköthessem az energiáimat. Egy ‘egyedi film’ ötlete is körvonalazódott már bennem, de a ‘Süti‘ és az ‘Ujjhullám‘ után már tudtam, hogy egy ilyen jellegű film csak rövid távra elégített volna ki. Eszembe jutott, hogy korábban épp Balázzsal együtt futottam össze Hankiss Elemérrel, aki megkérdezte tőlünk, hogy nem gondolkodtunk-e el már azon, hogy mi ketten együtt készítsünk majd filmeket, mivel úgy vélte, hogy Balázs és én jó páros lehetnénk. Azt hiszem, ennek a korábbi találkozásnak volt köszönhető, hogy a Kastanka forgatásának végén és a DooDoo rövidke epizódjainak rendezése közben már kezdtem komolyabban venni a Krisztofórót, mint esetleges filmsorozatot. Ismét elővettem a füzetecskét és alaposan elmélyedtem benne. Rögtön tudtam, hogy ebben a formájában nem lehet sikeres filmsorozatot készíteni belőle, ezért megkerestem Balázst és elmondtam neki, hogy ahhoz, hogy a Krisztofóróból szerethető sorozat lehessen, alaposan fel kell ‘turbóznom’, jó néhány dolgon pedig módosítanom kell. Balázs akkor már ‘bírt’ egy jó adagnyi filmes múlttal, ezért áldását adta a kérésemre.

Mielőtt mélyen belevetettem volna magam a munkába, meg kellett határoznunk, hogy a sorozatot melyik korosztálynak akarjuk szánni. Szerencsére Balázs is egyetértett velem abban, hogy a Krisztofórónak ‘családi‘ filmnek kell lennie. Így egyikünknek sem kell majd visszafognia magát írás közben, legfeljebb „finomításkor’ igazítunk majd a forgatókönyveken úgy, hogy a legkisebbek számára is „emészthetőek” legyenek a dialógok és a történetek. Megvallom, írás közben én inkább a középiskolásokat céloztam meg, mely tartalmakat aztán már könnyebb volt ‘elbillegtetni’ a kívánalmunknak megfelelően. Ezért lett hát a filmek dialógusa úgy megfogalmazva, hogy az a kisebbek számára is érthető közlésű legyen, emellett pedig az idősebb korosztály a mélyebb gondolatokat, illetve a belső szöveg-poénokat is felismerje.

Elmondtam Balázsnak, hogy a filmsorozatot az általa vágyott papírkivágásos technika helyett, ‘gumi-animációs’ technikával fogjuk elkészíteni, festett papír háttérrel. Ezt már a stúdióban megbeszéltem a munkatársaimmal és a főnökeimmel. A papírkivágásos Kastanka és a gumi-technikás DooDoo kellőképp megalapozottá tette a döntésemet. Elmondtam még, hogy a papírkivágásos technológiát a sikeres megjelenítéshez olyan magas színvonalra kellene emelnem (akár újra ‘kitalálnom’), hogy az nagyon sok időt emésztene el a gyártási időből. (Megjegyzem, az évekkel későbbi KÉK EGÉR sorozatom esetében a papírkivágásos technikát már valóban új alapokra helyeztem.)

Az MTV-vel történt első megbeszélés alapján a Krisztofóró epizódjai 10 percesek lettek volna, de még épp a forgatások megkezdése előtt kaptam meg az üzenetet, hogy a történetek csak 7 percesek lehetnek. A Gőzlovag 10 percre írt forgatókönyvét ezért villámgyorsan 7 percesre kellett átírnom, a dialógusokat pedig a vágóm, Völler Ágnes segítségével sikerült lerövidítve újra vágni.

Mivel a sorozatot – a már bevált gyakorlat szerint – 13 epizódra terveztük, elgondolkodtam azon, hogy milyen legyen a Krisztofóró főcíme. Mivel lovagi történetekről volt szó, úgy gondoltam, hogy egy sárkány illene legjobban ‘keretként’ az epizódokhoz, aki mintegy elmesélőn mondaná el az egyes történeteket. No igen ám, de a mesékben 13 fejű sárkányról nem olvastam. Némi töprengés után aztán úgy véltem, hogy legyen a mesélő sárkányunk 14 mínusz egy fejű, ezzel is előjósolva azt a különös világot, melyben Krisztofóró történetei játszódnak.

Kitaláltam azt is, hogy a sárkány a meséket ‘a mesékben’ egy kis háromfejű sárkánykának mesélje majd el, ezért megteremtettem azt a kis 3 fejű sárkány-csecsemőt, aki a nagy sárkány erszényében csücsülve hallgatja majd a történeteket – elalvásig. Felmerülhet a kérdés, hogy miért van a nagy sárkánynak erszénye. Ennek két oka is volt, az egyik a filmes megjelenítés megkönnyítése, a másik pedig az, hogy így egy olyan közegbe helyezhettem a kis porontyot, mely a legjobban hasonlít egy ringatható bölcsőre.

‘Megszültem’ hát az epizódok főcím kereteit, de szükség volt még valamire, amivel érzelmileg maguk a sárkányok is közelebb kerülhetnek majd a nézőkhöz. Elkezdtem hát az egyes fejekhez neveket és jellemeket társítani, azaz önálló személyi jegyekkel felruházni a sárkányokat. Úgy gondoltam, hogy a nagy sárkány fejeinek virágok nevét adom, de 13 ‘B‘-vel kezdődő virág neve nem volt adott. Sebaj – gondoltam – legfeljebb az első betűket majd lecserélem. Így született meg hát Bulipán (dadogó), Baktusz (náthás) és a többiek, akiket együttesen ‘Bőfejű‘-nek neveztem el a sok fej miatt.

A kis sárkányok neve azonban már okozott némi fejtörést. Most sem tudom kellőképp megindokolni, hogy miért nem szerettem volna őket virágokról elnevezni, ezért azt találtam ki, hogy legyen a nevük Ökörte (Körte), Öpiszke (Büszke), Ödönnye (Dinnye), együttes nevük pedig legyen ‘Önfejű‘. Mivel a kis sárkányokat épp a koruknál fogva nem akartam feltűnően eltérő jellemekkel felruházni, egységesen kezeltem. Sem a nagy, sem pedig a kis sárkány nemét nem határoztam meg szándékosan, nyitva hagyva a lehetőséget egy későbbi, szórakoztató humor-forrásnak. (Ennek a kérdésnek a tisztázását egy epizód elején alaposan ki is aknáztam.)

A főcímhez dalszövegre és zenére is szükség volt. Megkértem Balázst, hogy írjon egy dalszöveget a főcímhez. Átbeszéltük, hogy milyen tartalmú szöveg illene a legjobban a Krisztofóróhoz, ő pedig munkához látott. Közben én megírtam az első epizód főcíme utáni első sárkányos beszélgetésének humoros dialógját, mely követendő bevezetőként szolgált a későbbi epizódok elmesélt történetei előtt.

Míg ezen dolgoztam, vázlatokat kezdtem készíteni a majdani egységes főcímhez, és kezdtem konkretizálni az epizódok felépítését.

Mivel “Harmadik (vagy Nagy) Lator király” neve kifejezetten irritált, ezért átkereszteltem az öreget „Harmadik Nagy Darab király”-nak (illetve „Harmadik ‘vagy’ Nagy Darab király”-nak), és olyan jellemmel ruháztam fel, mellyel a későbbiekben könnyen boldogulhatunk majd, ha beszéltetni, szerepeltetni akarjuk.

Balázs a Gőzlovagos füzetecskében nem tért ki a Perecasztal Lovagok számára illetve jellemére, ezért a lovagokat három személyben határoztam meg, és olyan jellemzőkkel ruháztam fel, melyekkel már a karakterekhez köthető és általam nagyon kedvelt képi poénokat is bele tudtam szőni a jelenetekbe. Így lett a középső, 2-es számú Perecasztal lovagból a legszerencsétlenebb idióta, aki még ha helyet is cserélt néha valamelyik társával, akkor is ő járt pórul. Meg kell jegyezni, az idióta jelző mindhárom lovagra igaz volt, de a balszélső, vagyis az 1-es számú szószóló volt ebben mégis a legkirívóbb, a jobbszélső, azaz 3-as számú lovag pedig mindenben csak igazat adott nagyszájú társának. A szélsőségesen gúnyos, gyáva, kárörvendő, nagypofájú s lusta lovagok végül annyira a kedvenceim lettek, hogy később már a történetek írása közben is jókat röhögtem rajtuk.

Krisztofóró ‘világát’ én egy ‘régi térkép‘-hez hasonló helyen képzeltem el, és úgy is terveztem meg. Egyértelmű volt, hogy e térkép csakis a mesélő sárkány alatti térben lebeghet a nagy semmiben, egyúttal lehetőséget adva jó-néhány aranyos képi poénnak is. Megrajzoltam hát a térkép tervét, melyet aztán a háttér-kivitelező szépen meg is festett. Mivel e ‘kelléket’ számos epizód elején kellett használnunk, mindig nagyon óvatosan bántunk vele (az általam körbe égetett törékeny szélek miatt), ha a stúdió egyik tároló-polcáról le kellett vennünk.

Még az első epizód mesélő sárkányának és erszénybeli csemetéjének beszélgetését írtam, mikor a papírom szélére már jegyezgetni kezdtem a lehetséges szinkron-színészek nevét. Gálvölgyi Jánossal már korábban is dolgoztam és tudtam, hogy Krisztofóró szerepére tökéletes választás lesz. Az okoskodó, nagyszájú Treffhetes hangjának Tahi Tóth Lászlót szántam, Harmadik ‘vagy’ Nagy Darab király személyét illetően pedig csakis Farkas Antal jöhetett szóba. Még legalább három színészre volt szükségem, hogy az epizódok szereplőit le tudjam ‘fedni’, a választásom pedig az általam mindig nagyon kedvelt Harkányi Endrére, Grúber Hugóra és Usztics Mátyásra esett. Így hát összeállt az a hat fős fantasztikus színész csapat, akikkel a későbbiekben oly remekül tudtam együtt dolgozni.

A Krisztofóró 52 epizódja miatt sokszor kellett találkoznom e remek színészekkel a szinkronstúdiókban, és egy idő után annyira összeszoktunk, hogy már szinte megbeszélés nélkül, csak a mimikámmal is el tudtam ‘vezényelni’ a szerepjátékokat a stúdió dupla üvegfalának túloldaláról. Mitagadás, a vidám hangulatú, remek munkát nem csak a színészek, hanem még a hangmérnökeim is mindig nagyon élvezték.

De térjünk vissza a kezdetekhez. Balázs elkészült a főcímdal szövegével, melyet aztán sokszor és nagy figyelemmel olvastam végig. Nem volt rossz, de már a hossza miatt is gondot okozott. Az akkor még 10 percesre írt első epizódból is sok időt vett volna el, ráadásul mesésebb szöveget szerettem volna. Egyik este aztán a kezembe vettem a füzetem, és új szövegen kezdtem gondolkodni. Először csak szavakat írogattam egymás után, majd lassacskán összefűzögettem őket.

Végül néhány napomba is beletelt, míg elkészültem a véglegesnek szánt dalszöveggel. Tarján Pált – akivel már korábban is sikeresen dolgoztam együtt – kértem fel, hogy legyen a sorozat zeneszerzője. Megmutattam neki az addig leforgatott epizódokat és miután alaposan átbeszéltem vele az elképzeléseimet, odaadtam a főcím és filmvégi dalszövegeket.

Főcím ének:

Túl az Óperencián,
A képzelet határán,
Az Üveg-hegyek lábán túl,
Hol a kurta farkú malac túr!

Ott tágas a táj,
S az-úr az ég,
Két bátor egyén
Flangálni kél.

Vajon kik is ők, ez nem titok,
Hisz róluk szól e fáma:
Krisztofóró a hős lovag,
meg Treffhetes a társa!

Ott tágas a táj,
S az-úr az ég,
Két bátor egyén
Flangálni kél.

Róluk zengek, én Bőfejű,
A fejekben bő sárkány,
És hallgat minket az utódom,
Önfejű a…

*********************************

Vége ének:

Rólad zengtünk, mi Bőfejű,
A fejekben bő sárkány,
És hallgatta a gyermekünk,
Önfejű, a kicsi…

– Pssszt!… Már alszik!…

*********************************

Az epizódok elején, az ‘elcsúszó’ felhők alatt hallható sárkányos párbeszéd után azonban szerettem volna még valami olyan ‘jelet’, pl. fanfár hangot betenni, amely figyelem-felkeltőként szolgált volna arra, hogy kezdődik a Krisztofóró újabb története. Egy alkalommal aztán bevillant az az ötlet, hogy mégsem fanfárokat fogok használni, hanem a Balázs által írt főcím dal egyik sorában olvasható „– Krisztofóró! Krisztofóró!…” szövegrész fogom ‘fanfárokként’ használni. Az ötletem bevált, mert az ablakokon kihallatszó kórushangok miatt még az utcán járva is tudni lehetett, hogy épp kezdődik a Krisztofóró legújabb epizódja.

Az MTV először három epizódot rendelt meg, majd a sikeres fogadtatás után nekiláttunk a maradék 10 epizód elkészítéséhez. A forgatókönyvek véglegesítése, a hátterek tervezése és a dialógok stúdióbeli felvétele mellett már a főcím betűtípusán is gondolkodtam. Mindenképpen olyat szerettem volna találni, amely megfelel a lovagi történeteknek. Úgy gondolom, sikerült megfelelő betűtípust választanom, melyet azonban az első évad leforgatása után a televízió kérésére – és nem kis sajnálatomra – le kellett cserélnem. Közben Balázs egyre-másra hozta az első évad történeteinek alapjait, melyeket éjszakánként újra és újra átdolgoztam. Nagy érdeklődéssel olvastam az írásokat, de mind erősebben éreztem, hogy Balázs szárnyaló fantáziáját képtelenség a filmes megvalósítás ‘lehetőségei-‘nek szabályai közé szorítani. (Költségvetés? Epizód hossz? Határidő? Ugyan már!) Ha nem figyelt volna oda az ember, akkor Balázs képes lett volna úgy elkalandozni a mesék végtelen mezsgyéjén, hogy kicsiny stábommal egyszer csak azon kaptuk volna magunkat, hogy akár a Gyűrűk Urát is alaposan meghaladó Krisztofórós regény-eposzt forgatunk. Így hát – nagyon odafigyelve – hagytam, hogy Balázs irkáljon, ötleteljen, én meg – bevallom, hiába próbáltam tiszteletben tartani a tőle kapott anyagokat, egyre-másra átírtam, átalakítottam és felturbóztam a történeteket a saját filmes ‘világomba’, majd az így elkészült végeredmény alapján elkészítettem a képes forgatókönyveket. Közben Balázzsal egész jól összebarátkoztunk, és ha látogatóba jött el kis családomhoz, mindig várta őt a szeretett Unikuma.

Érdekességek:

Minden epizód végén elhangzik egy mondat a sárkánydal után: „– Pssszt! Már alszik!…” Mivel a színészek dialógjában ez a mondat sohasem szerepelt (elfelejtettem beleírni a szövegükbe), nekem kellett felmondanom azt az egyik stúdióban. Így – mondhatni – minden Krisztofóró epizód végén én csitítom le a sárkánykórust, hogy nyugodtan alhasson a pici Önfejű.

♠

Tarján Palitól – a főcímzenéken kívül – 28 db különböző hosszúságú és hangulatú zenét, illetve fanfár hangot kaptam. E ‘konzerv‘-ek közül volt lehetőségem kiválogatni a zenéket a már megvágott epizódokhoz. A munkához ‘U-matic High-Band’ videomagnót használtam. A ‘U-matic’ kazetta sztereó csatornájának egyik hangsávján a vágott dialógus ‘futott’, a másik, üresen hagyott csatornára pedig – a cselekmény és a dialóg kívánalmának, no meg a céljaimnak megfelelően – én választottam ki és illesztettem be a zenéket a gyűjteményből a szükséges hangulat megteremtése céljából. ‘Völi‘, azaz Völler Ágnes vágó így már könnyen el tudta készíteni a perforált hangszalagos ‘beillesztéseket’ a 35 mm-es vágóasztalon.

♠

Már korábban is érdekelt a zeneszerzés, de csak a Krisztofóró készítésének ideje alatt adatott meg, hogy saját felszerelést vegyek. (Szintetizátor Orchestra expansion board-al, azaz komolyzenei hangszerekkel, Atari Falcon 030 a perifériákkal, hardverkulcsos Cubase program és a még ‘mittudoménmi’.) Mikor nagyjából megtanultam kezelni a ‘cuccot’, én is készítettem néhány zenét a Krisztofóróhoz. Pl. a ‘Dáridó Darab‘ táncos, dalos, mulatós zenéjét, vagy a ‘Különös ajándék‘ epizódvégi karácsonyi zenéjét már én készítettem. A zenekészítés terén ezek voltak az első ‘szárnypróbálgatásaim’ az ‘Ujjhullám‘-ot (Finger wave) kivéve.

♠

A FILMBOOK egyik Krisztofóró sorozatot érintő oldalán azt az észrevételt olvastam, hogy az első évad nyolcadik (valójában kilencedik) részében lecserélték III. Nagy Darab király kacsalábas (inkább bohóc-cipős) várát egy kevésbé csicsásra. A szöveg írója arra tippelt, hogy a csere elképzelhetően praktikussági okból történhetett, mert a ‘Fővár-II.’-őt talán könnyebben lehetett animálni, mint az elsőt.

Hát ez a várcsere bizony nem praktikusság, hanem csak szimpla elcseszés volt. ‘A Nagy Kalamajka‘ című epizódban ugyanis az óriási ‘hölgynek’ a már kezdetektől használt Fővárat kellett volna le-, össze-, vagy szétrombolnia, de véletlenül az ez utáni epizódtól használandó, ám időközben már elkészült ‘Fővár-II.’-őt használtuk a jelenetekben. Nekem, ‘a magammal szemben is végtelenségig kritikus és szőrszálhasogató ember’-nek kellett döntenem arról, hogy újra forgassuk-e a már leforgatott jeleneteket, vagy a határidő betartása végett hagyjunk mindet úgy, ahogy van. Bevallom, hogy számomra a végleges döntéskor a legfontosabb ‘értékkel’ inkább az bírt, hogy Szabolcsi János egymaga animálta az összes epizódot (mind az 52 epizódot), a sok erősen vakító reflektor izzasztóan forró fénykörében. Végül inkább ezen utóbbi ok miatt döntöttem úgy, hogy ne forgassunk mindent újra, mert a történet e kis ‘apropótól’ függetlenül is kiválóan ‘működik’, ráadásul meg miért ne lehetne Flangánia urának, Harmadik ‘vagy’ Nagy Darab királynak nem csak egy, hanem kettő vagy akár tíz Fővára is, egy esetlegesen még lévő ‘Legfőbb’ királyi vár mellett? Még évekkel később is eszembe jutott ez az eset, mikor az MTV csatornáin sokszor, de a Duna tv-n is éveken keresztül számtalanszor adásra tűzött epizódot nem kevésszer láthattam én is.

♠

Bayer Ottmár (vagy ahogy mi hívtuk, ‘Oti‘) volt sok-sok éven keresztül az operatőröm. Remek és nagy tudású szakember volt, én pedig szívesen bíztam rá a filmjeim képi megvalósítását. Nagyon sokszor és szívesen segítettem neki beállítani, bevilágítani a jeleneteket, és ha valami nem tetszett nekem, Oti is belenézett a kamerába, majd máris vidám-vigasztalón felkiáltott: „– Á, ez szuper!… Remek!… (majd kis szünet után elgondolkodón folytatta) …Nem rossz… Tűrhető… (nagyobb szünet) …Aránylag… Elmegy… (majd rám nézett és legyintve folytatta) …Hm… Inkább kezdjük újra.” Ezt a páratlan, humoros mondat-fűzért pedig később is több alkalommal meghallgathattuk, mert ha elégedetlenül léptem el a kamerától, már mindenki előre röhögött, mert tudtuk, hogy Oti a kamerába nézve ismét előadta majd jól ismert ‘monológját’. Csak egy dolgot nem bíztam rá, a jelenetek precízen animált kameramozgását, mert ezeket (néhány eset kivételével) csakis én csinálhattam.

♠

Sokan úgy gondolták – és gondolják még most is -, hogy a Krisztofóró sorozat ‘gyurma-animáció‘. Ez azonban nem kis tévedés! Szabolcsi János már korábban, a DooDoo filmsorozatomnál is belső fémvázas gumifigurákat használt a 28 db epizódhoz. Ennek az általa folyamatosan fejlesztett technológiának a birtokában szívesen beleegyezett abba, hogy a Krisztofóró sorozat is e technikával valósulhasson meg. Mikor korábban a Wikipédián e filmsorozat esetében gyurma-animációról olvastam, felhívtam telefonon Jancsit, és megkértem, hogy nevezze el ő az általa alkalmazott technikát, mellyel a Krisztofóró animálható figurái készültek. Kis szünet után jött is a válasz: „– Plasztik-animáció.”. Mivel e megnevezés már pontosan fedte a valóságot, a Wikipédia Krisztofórós oldalán már megjelenhetett a módosítás, több egyéb adat kiegészítése mellett.

♠

De mit ér a fenti felsorolás ahhoz az igazi kuriózumhoz képest, mikor egy napra azért állt le a forgatás, mert a Krisztofóró alsó-síkos, azúrkék égboltját sáros lábbal összetaposta egy macska! Az előző napon ugyanis a nyitva hagyott kétszárnyas ajtón, az éjszakai eső elől szemfülesen bemenekülő macska – valószínűleg a reflektorok és a kamera láttán – azonnal ‘Ön-ünneplő felvonulás‘-t tartott az említett kelléken, mely eset után százszor is megfogadtuk, hogy éjszakára többé sosem hagyunk nyitva ajtót!

♠

Csak néhány a sok-sok-sok kellék- és háttérterveim közül:

A Krisztofóró rengeteg kellék- és háttértervét túlnyomórészt éjszakánként rajzoltam, mert nappal erre már nem volt időm.

♠