Önéletrajz

Nagy Gyula Ottó   (1961. szeptember 1. – Sajószentpéter)

A kezdetek: Kazincbarcika

A technika mindig is nagyon érdekelt, ezért – mint sok gyerek – már kisiskolás koromban minden játékomat szétszedtem (mivel kíváncsi voltam a működésük elvére), és – mint kevés gyerek – össze is raktam őket (mivel féltem apukám rosszallásától). E tapasztalatszerzésnek azonban meg lett a haszna, mert felsős koromra már a magam tervezte és készítette nagyítógéppel vetítettem ki fotópapírra a szintén ‘magam laborálta’ negatívokat. A fotó-technika azonban nem igazán elégítette ki a kíváncsiságomat. Mint minden gyerek, én is imádtam a rajzfilmeket, én is rajzoltam ‘lapszéli pörgetőst’ az iskolás könyveimbe, de ennél sokkal többre vágytam. Akkoriban kezdték a játékboltok árusítani azt a kis belekukucskálós műanyag kamerát, melyhez pár másodperces animációs filmeket is adtak. Természetesen azonnal szétszedtem a kis játékot, és mikor kiismertem a működési elvét, nekiláttam összekombinálni a diavetítőmmel. A barkácsolás sikeres volt, már kivetítve nézhettem a kis filmeket, de ezután már magam akartam filmet készíteni.

Első próbálkozások

Mondhatni, hogy filmes pályámat a kazincbarcikai Ságvári Endre Gimnázium diákjaként kezdtem. Első gimis koromban egy barátomtól kölcsönkaptam egy 8 mm-es kamerát, mellyel kockánkénti felvételeket is lehetett készíteni. Izgatottan megterveztem és elkészítettem egy kamera állványt, majd ‘testrészekben’ megrajzoltam egy kis emberi alakot egy kiskutyával. Az első filmes próbálkozásom tehát papírkivágásos technikával készült, de a felvett pár jelenet csak akkor nyújtott elfogadható élményt, ha a vetítőgépet a maximális vetítési sebességre állítottam. Ekkor értettem meg, hogy mit jelent a ‘másodpercenkénti kockaszám’. Közben beléptem a kazincbarcikai ‘KAMERA filmkör‘-be, ahol a szakkörvezető, Latzkovits Endre bácsi vált első ‘támogatómmá’. A néhány próbálkozásból nyert új és újabb tapasztalatok birtokában 1977-ben láttam neki első filmemnek, a ‘Mánia‘-nak (papírkivágásos animáció). Miután a filmlabornak kikiáltott fürdőszobában ‘előhívtam’ az anyagot, már láttam, hogy gond van. Nem adtam fel, mentettem, ami menthető volt, de a filmet végül ismét leforgattam 1978-ban. Nem kis meglepetésemre a Mánia a megyei és az országos versenyen is eredményesen szerepelt, és e film kapcsán jelentem meg először a televízió képernyőjén, amikor interjúra hívtak az MTV-be, a ‘Pergő Képek’ című műsor első színes adásába.

Igaz, hogy orvos szerettem volna lenni, de első filmem sikerén felbuzdulva inkább folytattam az amatőr filmezést. Mind több díjat nyertem, ám közeledett az érettségi ideje és döntenem kellett a ‘Hogyan tovább?’-ról. Többek között jelentkeztem a budapesti Magyar Iparművészeti Főiskolára, ahol animációs szak is indult. Egy törés miatt begipszelt bal karral, egy dipitáskával (benne az addig készített filmjeimmel) meg is jelentem a felvételin, és mint nem sokkal később kiderült, felvettek.

Budapest – Magyar Iparművészeti Főiskola

A főiskola előtt – akkoriban természetesen – katonaság. Ezen időszak alatt készült a ‘Kiváló Áruk Fóruma‘ című amatőr filmem (1981). Főiskolás koromban szinte minden szabadidőmet a Pannónia Filmstúdióban töltöttem. Szerettem a Büfét, a ‘központi’ részt, ahol oly sok színésszel, rendezővel, rajzolóval, vágóval, operatőrrel és még ki tudja kivel találkozhattam. Barátkozó típus vagyok, ezért igen hamar sok ismerősre tettem szert. Az egyik nyári szünetben készítettem el anyukámnál, Kazincbarcikán a ‘SÜTI‘-t (1983), szokás szerint ezt is forgatókönyv nélkül. Egy olyan 16 mm-es kamerát kaptam kölcsön, mellyel lehetett kockánként exponálni, de az optika mögötti nyitott belső szerkezet miatt minden egyes képkocka fényt kapott. Így hát szétszedtem a kamerát és precízen elzártam a képkaput a szórt fény elől. A SÜTI eredeti verziójában elég hatásosra sikeredett a néni (anyukám játszotta a szerepet) és a még nyers tészták ‘találkozása’ a kamrában, azonban itt és a még utána következő filmrész ‘szaftosabb’ jeleneteiből is ki kellett vágni néhányat ahhoz, hogy a filmet később az MTV bemutathassa. Sajnos a mozikban is – a nagy film előtt – a vágott verzió futott. Egy évvel később forgattam le az ‘Ujjhullám‘-ot szuper 8 mm-es filmre (1984), melyben az ujjaimat az általam készített zenére animáltam. Diplomafilmnek azonban valami újat, meghökkentőt szerettem volna készíteni. Akkoriban még nem volt számítógépes animáció (igaz, számítógép sem), de elhatároztam, hogy egy sci-fi ‘paródiával’ próbálom majd ‘megközelíteni’ a hagyományos filmtechnika határait. Pénzem kevés volt, de kitartásom annál több. Így hát elkészítettem egy nagy űrhajó makettet (néhány-száz világító ablak, vakító fényű hajtómű), egy kis űrvadász gépet, animálható figurát és egyebet. Egyedül mindezt elkészíteni azért nem volt könnyű dolog. A felvételek a Bábfilm Stúdióban készültek, az utólagos képi trükkök pedig a Pannóniában. Azt hiszem, érdemes megnézni a ‘Star Mors‘-ot (1985), már csak a bevezető ’embléma’ miatt is.

Diploma után

Az ‘animációs filmművész’ diploma megszerzése után (1986) először a ‘Pannónia Filmstúdió‘-ban dolgoztam. A Star Mors végét – ‘engedéllyel’ – átalakítottam, a film így új ‘tartalmat’ kapott, de sajnos ennek ellenére (vagy talán épp ezért) nem forgalmazták. Csak egy televíziós riport készült arról, hogy miként ‘születhetett’ meg ez a kis, ám szakmai berkekben annál nagyobb port felverő filmecske. Friss rendezőként újra forgattam az ‘Ujjhullám-ot (Finger wave), immár 35 mm-es filmre, mely később több külföldi fesztiválon szerepelt eredményesen. Mivel nem volt még internet, többnyire csak a jogdíj értesítőkből tudhattam meg, hogy merre is fordult meg a nagyvilágban. Ekkoriban forgattam első videoklipemet a 100 Folk Celsius együttes ‘LEGO‘ című zenéjéhez. Ez sem került a nagyközönség elé, ám oly sok év után végül feltűnt az interneten, a számítógép nélküli világ egyik megkopott emlékeként.

Egy év elteltével szabadúszó lettem. Rendezőként, íróként, tervezőként először a ‘Vianco Stúdió‘-hoz szerződtem, ahol kialakult az a kis filmes csapat, mellyel oly sokáig készítettem animációs filmeket, filmsorozatokat. Reklámfilmek rendezése mellett készült el ‘DooDoo (28. epizód), az ‘Örökzöldségek (1988. – 7. epizód), a ‘Kastanka (1988. – 2. részes film) és a Krisztofóró’ első évada (1989. – 13. epizód).

Később a ‘Mikro Stúdió Kft.‘-hez szerződtem, ahol a ‘Tátika-klip‘ készült (1990), de itt készült a Krisztofóró‘ 2., 3., 4. évada is. Ekkor kezdtem zeneszerzéssel, illetve készítéssel foglalkozni, melynek eredményeként két kis zenei betéttel gazdagíthattam a Krisztofórót. Közben meghívtak a Magyar Iparművészeti Főiskolára animációs filmtechnikát tanítani. Sűrű elfoglaltságom ellenére szívesen tettem eleget a felkérésnek, de csak két félévet tudtam vállalni. Az MTV Híradó egyik főcímét is én ‘rendeztem’ (mely a 90-es évek elején ‘futott’) a televízió egyik stúdiójában. Ez a közeg sem volt teljesen ismeretlen a számomra, mert a Krisztofóró szinkronfelvételei, no meg az egyik videoklipem (Dolly Roll – ‘Játék az élet) miatt többször is megfordultam a székházban.

Közben zajlott a Krisztofóró forgatása is, és mire végeztünk az utolsó, azaz az 52. epizóddal, már ott volt előttem a következő filmsorozat, a ‘Kék egér‘, mely már a ‘Stúdió Mikro Rt.‘-nél készült.

Nem unatkoztam a Krisztofóró rendezése közben sem, de a Bálint Ágnes által írt ‘Kék egér‘ alaposan megdolgoztatott. Már nem egy, hanem két epizód is készült egyidőben, a több animátorral kibővült stábot pedig időben el kellett látnom munkával. Az 52 részesre tervezett filmsorozatból végül csak 26 epizód kerülhetett adásba.

Ezután a ‘Varga Stúdió‘-nál vállaltam munkát. Varga Csaba már rögtön az elején ‘bedobott a mélyvízbe’, és egy kisebb csapat élére állítva egy olyan feladattal bízott meg, melynek sikeres elvégzésével egycsapásra elnyertem a stúdió bizalmát. Egyre-másra írtam a filmes forgatókönyveket, de közben megismerkedtem a számítógépes 3D animáció világával is. E téren az első munkám a ‘TAP figura megtervezése és az e figurával kapcsolatos animációs ‘filmecskék’ számítógépes animálása volt. Mivel a végeredmény sikeres lett, a reklámfilmek animációs rendezése mellett mind több 3D animáció elkészítésébe vontak be.

A ‘Varga Stúdó‘ után a ‘Post Edison Kft.‘-nél vállaltam munkát, ahol továbbra is reklámfilmeket készíthettem (Master Crok, Sole, Mustáros Chio, stb). Írtam storyboardot, animáltam számítógépen 3D-ben, figurát terveztem és ‘építettem’ 3D-ben, majd később megírtam egy egész estés film rövid vázlatát, melynek – az igazgató messzemenő támogatása mellett – néhány munkatársammal elkészíthettem egy kis rövidke ‘ízelítőjét’ (2002. – ‘Milli Lights).

A filmek és a reklámfilmek világából végül a számítógépes játékok készítésébe ‘csöppentem’. A ‘Stormregion‘ kis csapatának egyik épp készülő játékához, a ‘Codename: Panzers Phase One‘-hoz írtam történetet rövidke ‘filmes’ betétekkel, majd megterveztem és megírtam a német és az orosz pályák játékmenetét is. Mivel nagyon érdekelt a számítógépes pályák építése, én is nekiláttam megépíteni egyet. Hamarosan kiderült, hogy jó érzékem van hozzá, ezért a pályák építésének nem kis részét rám bízták. A játékban futkározó, lövöldöző katonák ‘mocap‘-os mozgásának jó részét is én játszottam el, az ‘elhalálozó’ mozgások kivételével. Mivel a játék sikeres lett, elkészülhetett a ‘Codename: Panzers – Phase Two‘, a ‘Rush for Berlin‘, a ‘Codename: Panzers Cold War‘. E játékokban pályatervező, illetve vezető pályaépítő voltam.

Ismét Kazincbarcikán

2010. végén – családi ok miatt – Budapestről Kazincbarcikára költöztem. 2013-ban én terveztem és rajzoltam meg a város kabalafiguráját, ‘Kabarci‘-t, de a róla készült plüss-figurához nincs közöm. Jó egyéves munkával ‘festettem’ meg a Kolor Kabarci-órát (vagy Barcika-óra), melynek másolata az egyik magas épület oldalára lett felfestve. Az eredeti, precíz részletességgel kidolgozott képet viszont a ‘Mezey István Művészeti Központ’ emeletén lehet látni. Közben 2014-ben a ‘Barcika Art Kft.‘-nél kaptam munkát, mely kapcsán a ‘Gyermekek Háza Kézművesház‘-ban vezettem a gyermek-rajzszakkört, terveztem a játszóházak ‘meglepetés-összerakósait’, és minden igyekezetemmel azon voltam, hogy emeljem a cég nívóját. Állandó feladataim mellett egy majd’ két évet átölelő munkába fogtam, melynek ‘egyik’ eredménye az a nagy méretű ‘Kabarcity‘ városkép, mely szintén a Művészeti Központ emeleti folyosóján látható. Ezután engedélyt kértem és kaptam a cég igazgatójától, hogy ‘rendszeres’ munkám mellett Kabarci szobrát elkészíthessem. Jó háromnegyed évig dolgoztam a Mezey alagsorában, míg végül elkészülhettem azzal az első (és utolsó) szobrommal, mely már valóban azt a figurát ‘testesítette’ meg, melyet korábban a város kabalafigurájának szántam. Végül 2019. elején ‘búcsút mondtam’ a cégnek, hogy – immár ismét ‘szabadon’ – a zeneszerzés és a filmkészítés mezsgyéjére lépjek.